Snow szagot érzek! :) Így jutott eszembe. Ingathatnám a fejem, hogy ez mennyire nem helyes. De sajnos ez egy természetes folyamat. Anyanyelv ide, vagy oda, a dolgok kavarodnak az ember fejében. Azért próbálom tisztán tartani a magyart. Mert szeretem, érzelmileg kötődöm hozzá. De legyünk őszinték: ugyanolyan nyelv, mint a többi. Kommunikációra szolgál. Talán abban különleges, hogy a nyelvtani szabályai szinte lehetetlenül bonyolultak, ha az ember nem anyanyelvként tanulta. Egyik nyelv sem egyszerű. De nyelvtanuk könnyebben skatulyázható.
Egy Spanyolországban játszódó filmben megkérdeztek egy idős költőt, hogy miért nem beszél idegen nyelveket és a válasz az volt, hogy nem akarja, hogy az anyanyelve bepiszkolódjon. Én már eleve kétnyelvű környezetben nőttem fel, a tisztántartás lehetősége nem adatott meg. De igazán csak itt, most értem meg, hogy az öregnek mennyire igaza van... Ha az ember sokáig beszél egy idegen nyelven, azon kezd el gondolkodni és a szavak, de különösen a gondolatok, mert azokat egyáltalán nem ellenőrzöm helyességükben, teljesen elfajzanak, a nyelvek összefolynak. Beszédemben káoszt okoznak. Az írásom is akadozó néha. Többet kéne írnom, olvasnom, magyarul. Talán segítene.
Véletlenül találkoztam Izabellával, és csak véletlenül derült ki, hogy mindketten magyarok vagyunk. Furcsa volt, mert általában a magyar akcentust felismerem. De neki nem volt. Szerinte nekem sincs (ami persze nem igaz...), 22 éve él itt, csak ritkán, nyaranta beszél magyarul, mikor hazalátogat. Érdekes volt hallgatni, ahogy erős angol kiejtéssel kezdett magyarul beszélgetni velem, és néhány mondat után, egyre inkább kitisztult anyanyelve. Gyerekeink egyidősek, elkérte a számom és mondta, hogy hívni fog, de már akkor tudtam, hogy nem fog. Próbálja elhitetni magával, hogy ő magyar, de már nem az... Talán már én sem? Ki, mi határozza ezt meg? Most is azt érzem, mint amit, mindig is: sehova se tartozom igazán. Egy nemzet se tart tagjának, vagy én nem tartom magam odatartozónak. Szerbiában nem vagyok eléggé szerb, Magyarországon nem vagyok eléggé magyar, Amerikában nem vagyok eléggé amerikai. Mégis ide jobban beilleszkedem, mert Los Angeles nagy része friss bevándorló. A többség nem érzi az idetartozást. Vagy akár elfogadást. 17 millió (kb.) ember él és dolgozik ebben az országban illegálisan. Kell ehhez bármit is hozzáfűzni?

Igen, szóval, hószag van Los Angeles-ben... Hó esett a hegyekben és tudtam anélkül, hogy megnéztem volna a hójelentést az interneten. Ismerem a hószagot. Akkor is, ha a barátnőm bolondnak nézett, amikor mondtam. Persze túlságosan jólnevelt ahhoz, hogy kimondta volna, hogy csak beképzelem.
Viszem a gyerekeim, hogy életükben először megtapasztalják, milyen is az igazi hideg! Az idősebb megszállotja a hónak, akármikor látja a tévében, könyvben, tisztára lázba jön. Pedig fogalma sincs, hogy mi az. Egyik reggel a púderrel borította be a bútorokat, szőnyeget, testvérét, önmagát. Mikor észrevettem, hogy mit művelt, elégedetten, ragyogó szemmel kiabálta: hó, hó, hó! Hogyan haragudhattam volna rá ezután? Nevetve mondtam, hogy ,,Látom kisfiam, látom! Hó! És vele együtt örültem. Aztán leporoltam őket, és együtt töröltük le a bútorokat. Muszáj megmutatnom nekik a csodát!
Talán holnap!