Miért vagyok még mindig feminista

Miért vagyok még mindig feminista?

Mert a nők kétszer annyit dolgoznak, mint a férfiak. Hogyan? Aki még nem csinálta, nem tudhatja, mennyi munkával jár egy háztartás vezetése. Ja, hogy az a nő feladata, sőt kiváltsága? Erről már népmese is szól, a szegény emberről, aki munkát cserélt a feleségével és bizony megbukott. Vagy, hogy a házimunka nem számít, mert egy anya, szerető feleség szeretetből és gondoskodásból mindent megad családjának. Az életét is odaadná. Adja is. Drámai lennék?

Korán kezdődik, kislány korunkban. Ott a minta, hogyan él és dolgozik anyánk. A mintaképünk. A mintaképem. Miszerint talán egyetemre megyek, de addigra már megtaláltam életem párját és alig várjuk, hogy végre lediplomázhassak és egybekeljünk. Ez a dolgok rendje. Vagy mégsem. A szerepektől elszakadni nehéz.

A feminista nem jelent egyet a férfigyűlölővel. Ha valaki ezt gondolja és szóvá teszi, elmondhatom neki, hogy a feminizmus az egyenlőségért száll síkra. Nem a férfiak ellen, hanem a társadalmi elvárások ellen, amiket, valljuk be őszintén, a nők is erősítenek. Nincs szigorúbb kritikusa egy nőnek, mint nőtársai. Másként ítéljük meg a nőket és férfiakat. És ezt nagyban a nemük határozza meg. Ez a probléma. A kommunizmus próbálta egyensúlyban tartani az egyenjogúságot, sok nő töltött be vezető pozíciót. Ez megszűnt az ideológia halálával. Most mindenkinek nehéz, de a nőknek nehezebb. Gyakran különböztetik meg őket a külsejük, koruk, családi állapotuk szerint.

A feminizmus nem zárja ki a humanizmust. Csak hangsúlyozza a problémákat, amikkel a nők szembenéznek egy férfiak uralta társadalomban. Ez annyira belénk ivódott, hogy már észre se vesszük. A nevelés tekintélyelvűsége, a szülés és születés kontrol alá vonása, orvosi keretek közé szorítása, a munkahelyek korlátozása, előítéletek tömkelege.

Feminista vagyok, mert kislányként valahogy elhittem, hogy ha valami rossz történik velem, valahogy én vagyok a hibás érte. Megtanultam áldozat lenni és megtaláltak a helyzetek, ahol férfiak ezt kihasználták. A rape culture fogalma annyit jelent, hogy az elkövetőket kis százalékban vonják felellőségre, gyakran a nőket hibáztatják, mintha a férfiak képtelenek lennének uralkodni magukon. Miért is tennék, hisz az iskolában is a lányok azok, akik nem hordhatnak bizonyos ruhadarabokat, mert elvonják a fiúk figyelmét. Tényleg? Nem őket kéne a lányok tiszteletére tanítani és arra, hogy nem a ruha vagy épp annak hiánya teszi az embert? Hogy az ösztöneid természetes része az életednek, de a másik ember mindenképp tiszteletet érdemel és engedély nélkül nem nyúlhatsz hozzá.

Nőként szerencsések vagyunk, hogy ezen a vidéken élünk. Hitted volna? A világ nagy részében sokkal kisebb esélye van egy lánynak a megszületésre, tanulásra, önfejlesztésre, életének kiteljesítésére.

lezárom

legnehezebb talán
vége a szerelemnek
ki kell irtani a lelkemből
mintha nem lenne
benne elég hely
végtelen szeretetből
egy kis falat is végtelen
senki se mondhatja
elfogyott
neked nem jutott
oszthatatlan egész
szilánkjaiban tökéletes egység
kitörölhetetlen

felmerül a kérdés
miért törölnélek belőlem
istenegységem
kigyúlt szikra
csillagok egemen
perzsel is
minden pillanat megérte
elengedlek
nem felejtelek szeretni
emlékekben élünk
tovább együtt

vágy

a tudat csapdájában
hetek óta
csak veled létezem

érzékeny vagyok

elvártam volna
hogy ne tégy hirtelen mozdulatot
érzékeny vagyok
minden rezdülésre
ha hazudsz
még ha kicsit is
a vékony jégen
ami a bizalmam feléd
elsüllyed az egész
többet érhetet volna
élhetet volna
elfojtom
ha fáj
elfojtom
mert fáj
megértheted
ugyan ezt teszed
beléd ivódott rossz szokás
távolságtartás
nálam ez nem megy
belehalok
a félelmeidbe gabalyodok
ez nálam
ösztönös
a lelkem felső rétegét mutatom
a mélyébe beleszédülnél
nem érted
én látom az
óceánod
akkor is ha nem akarom
ezért szeretlek
értelek
amennyire egy
ember érezhet

Amerika messze van

Messze van és kész. De a világ változik, gyorsabban, mint eddig a történelemben bármikor. Ami odaát történik, nagyban befolyásolja vajdasági létünket is. Nehéz elhinni?

Az idén elnököt választanak az amerikaiak. Ez időnként nálunk is feltűnik a hírekben.  Nem túl sokatmondóan. Pedig igen is számít, hogy ki lesz az Egyesült Államok 44. elnöke. A mostani, Barack Obama hatalmas csalódást okozott a polgároknak, akik hatalomra jutatták. Az általa ígért változás sosem valósult meg. Az erős washingtoni gazdasági lobbi mellett ez talán lehetetlen küldetés volt. Most ez lényegtelennek tűnik, mert megváltoztak a politikai játékszabályok. Az internet hirtelen átírta azokat. Az információ könnyen elérhető, ellentmondó kijelentések egymás mellé illeszthetők, minden jelölt múltja átvilágítható. Ezt használja ki az interneten virágzó alternatív média. Amerikában a lakosság nagy része a világhálón szerzi be a híreket. Egyre többen húzzák ki a tévé dugóját. A hagyományos sajtó halálra van ítélve és ez lassan gyűrűzik felénk is. A média propaganda jellege már rég nyilvánvaló. Erre ébredtek rá egyre többen az óceánon túl is. A csatornák többsége konzervatív gondolkodású iparmágnások kezében van, akik eddig ügyesen meghúzódtak a háttérben. De az internet olyan áttekinthetőséget hozott, ami lehetetlenné tette a nyilvánvaló titokban tartását és a látszat fenntartását, hogy Amerikában cenzúra mentes a sajtó. A YouTube-nak és hasonló videós oldalaknak köszönhetően bárki szóhoz juthat. A cuki cicákon kívül bizony sok valóban szabad hírcsatorna is működik. Így jutott az esélytelen elnökjelölt oda, hogy vezeti a felmérésekben a népszerűségi listákat.

Nőként talán azt kéne mondanom: hajrá Hillary Clinton! Nem mondom. Mert ő egy ízig-vérig klasszikus politikus, aki beszédeit az adott helyzetnek megfelelően szerkeszti meg. Nézeteit a felmérések eredményeihez és nem lelkiismeretéhez igazítja. De előkerülnek az archivált felvételek és kegyetlenül rámutatnak kétszínűségére az interneten. Multimilliárdos cégek pénzelik a kampányát és bankároknak tartott milliókért beszédeket. Demokrata színekben indulna, de nézetei a meglévő pénz uralta kizsákmányoló kapitalista rendszer fenntartását és szolgálatát sugallják. Ebből pedig már mindenkinek elege van. Ellenében pedig megjelent ez az őrült professzorra hasonlító, 74 éves Bernie Sanders, a maga több évtizedes makulátlan, haladó szellemű, szociálisan érzékeny múltjával. Egy vérbeli hippi a 70-es évekből, aki megtartotta nézeteit. A polgárok adományaiból kampányol és állja a sarat, pedig nem csak a többi demokratikus jelölttel áll szemben. Az egész amerikai politikai rendszer őt támadja. Miért? Mert betiltaná a kampányok pénzelését cégek által. Azt ígéri, hogy véget vet a lobbizásnak, ami elszegényítette az amerikai átlag polgárokat és szuper gazdaggá tette az egyébként is kivételezetteket. A multinacionális cégek a maguk kénye-kedve szerint alakíthatták a törvényeket, elvégre az ő pénzüktől függött, hogy kit választanak meg képviselőnek, ki tarthatja meg mandátumát. Számukra Bernie Sanders veszélyes. Eleinte tudomást se vettek róla, hisz a negatív reklám is lényeges lehet. De a politikus népszerűsége és győzelmei ezt egy idő után lehetetlenné tették.

Ha ránézek, ha hallgatom beszélni, újra remélni kezdek. Bernie Sanders megválasztása hatalmas fordulatot hozhat a történelemben. Egy őszinte ember, aki hisz a békében, egyenlőségben és együttműködésben. Egy ember, aki kivenné az irányítást az olajmágnások és fegyvergyárosok kezéből.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy a világ nem változhat meg az egyik pillanatról a másikra. De azt tudom, hogy a hozzáállásunk sokat számít. Ha az Óperenciás tengeren túl győzhet a józan ész, talán nincs minden veszve. Felénk is felbukkanhat valaki, akire érdemes lesz szavazni.

A valóság

Bele a közepébe, mert nehéz elviselni a nyomást, amit a mellkasomban érzek. Több mint 20.000 bombát és rakétát szórt szét az Amerikai Légierő a Közel-Keleten az utóbbi 15 hónap alatt.

A CNN szerint, amely egyenesen a légierőtől kapott adatokat idézte, a pontos szám 23.144 bomba és rakéta, amit 2015 január 1. óta szórtak az ISIS-ra. Az érintett országok: Irak, Szíria, Afganisztán, Pakisztán, Yemen és Szomália, többségükben muzulmán lakosságúak. Mark Welsh tábornok szerint gyorsabban fogy a muníció, mint ahogy gyártani tudják az utánpótlást. A hadjárat csakis sikeres lehetett, igaz?

2014-ben a CIA maximum 31.000 főre becsülte az ISIS harcosainak számát. A katonaság által beismert áldozatok száma 25.000 fő. Ebből talán 6 volt civil. Csakugyan? Akkor legrosszabb esetben is alig maradt 6.000 igaz? Akkor miért állítják azt, hogy a számuk még mindig 30.000-re tehető? Annyit sikerült toborozniuk, amikor világosan vesztésre állnak? Ennyire rosszul számolunk? Az oroszokat, egyiptomiakat nem is említettem és nem is akarom. Eddig tömény értelmetlenség ez az egész. Számok, arcok nélkül. Számok robbanások nélkül. Számok, ridegen, embertelenül.

Számok, amik arra késztettek, hogy a múltban kutassak. Egészen a közelmúltban, mert 1999 márciusában kezdődött Szerbia NATO bombázása. Próbáltam pontos adatokat találni, hogy ránk mennyit dobtak, lőttek ki, de ez nehezebb dolog, mint hittem, mert nem sikerült hiteles forrást találnom (nem, a Wikipédia nem hiteles forrás). A becslés 15.000 és 50.000 között mozog. Hatalmas különbség tudom, de a valódi szám nem is számít. A lény az, hogy mit tesz egy ilyen bombázás egy országgal, néppel. Mit tesz a háború velünk. Tönkre tesz. Esztelen. Az emberek többségében erős gyűlöletet szít azokkal szemben, akik épp tönkrelövik az országát. Hihetetlen, ugye?! Ne akard tudni, milyen érzés ezt átélni, mert én tudom és hidd el, néha jobb csak elhinni, jobb csak beleérezni más elbeszélésén keresztül.  

Nemrég robbantottak Brüsszelben. Hatalmas tragédia, 3 bomba robbant, emberek haltak meg, sebesültek meg, váltak traumatizált áldozatokká. Mi pedig félünk. Mert sosem tudhatod, hogy hol fog robbanni a következő. Kerüljük a forgalmas és nagy tömegeket vonzó helyeket, repülőtereket, tömegközlekedést, akármit. Most képzeld el, hogy minden verőfényes tiszta nap maga a rettegés, mert ideális a drónok reptetésére. A kis távirányítású halálosztók, amik kameráján keresztül szerzett hiányos információk alapján bombáznak, milliók számára tette gyűlölté a jó időt. Biztosan csak és kizárólag terroristákat ölnek meg, igaz? Ugye nem vagy annyira naiv, hogy ezt elhiszed?

Mit tennél, ha a családodat meggyilkolták? Hogyan éreznéd magad? Gyűlölnéd az elkövetőket? Minden létező erődet arra fordítanád, hogy bosszút állj? Fegyvert fognál, harcolnál? Akarnád-e hogy az elkövetők érezzék a te fájdalmadat? Ó, keresztényi módon odafordítanád másik orcádat, igaz?

Minden erőszakos halál borzasztó. Mind felesleges.

Amit a Balkán peremén élve megtanultam: soha, egyik félnek sincs igaza. Nincs megfelelő indok egy másik élet kiontására. Pont.

Vess meg, nevezz hazugnak. Akkor is kimondom: nem félek a haláltól. Életutam olyan volt, hogy aránylag fiatalon szembetalálkoztam vele és kemény kérdésekre kellett választ találnom, hogy enyhítsem szenvedésemet. Tíz évig lengte be mindennapjaimat a halál árnyéka, mindig megbújva a közelben. A bizonytalanság, a gondolat, hogy mindent elveszíthetek, elviselhetetlenné vált. Nem félek meghalni. Az sem érdekel, mit hagyok magam után, mert az már azok dolga lesz, akik életben maradtak. Váljak porrá, fújjon el a szél. A gondolatra mosoly fut végig arcomon. Beteges, mi? Ehhez a megkönnyebbült érzéshez kell a tudat, hogy sosem léteztem igazán. A Mindenség múló gondolata vagyok. Milliárdtrillió atom valamilyen oknál fogva ezt a testet alkotják most, akit Áginak hívnak. Csillagok mélyén született atomok.

Nem vagyok Szupörvuman. Ha hibbantnak tűnök, csak rázd ki az eddig olvasottakat a fejedből és folytasd az életed. Nem akarlak lebeszélni félelmeidről. Jogod van ragaszkodni hozzájuk. Annyit szeretnék, ha tudnád, van választásod. Választhatod a kihívást és a mélyére ásol a miérteknek. Könnyű dolgom volt, hamar rájöttem, hogy a tényeknek nincs köze a hírekhez. Az emberi szenvedést gazdaságilag hasznossá tenni és rettegést ültetni mindenki elméjébe tudatos döntésnek tűnik. Nézz a szívedbe és ott megláthatod az igazságot.