Az én igazságom

Adamus csatornázása jár a fejemben. Annyira félünk a haláltól, hogy egész életünket a vég időbeni kitolására fordítjuk. Rengeteg időt, energiát pazarlunk arra, hogy minél tovább létezhessünk. Félünk attól, hogy mi vár ránk a túl oldalon, van -e túloldal egyáltalán... Próbáljuk kibiztosítani lelki üdvünket. Imátkozunk, böjtölünk, bűnbánatot tanusítunk (a bűnbeesés elkerülése erőnk feletti, ezért szükségszerűen mindig jön a vezeklés, önvád és önkínzás). Pedig annyival több időnk lenne élvezni a napsütést, hallgatni a madarakat, játszani a gyerekeinkkel, ha képesek lennénk elfelejteni a bűn fogalmát.
Én megtettem. Ez egy bonyolult és lassú folyamat és érzem hogy még nálam sincs vége. Ezek az értékrendek, viselkedési normák oly mélyen ágyazódnak bennünk, hogy szinte lehetetlen meghatározni, hogy hol ér véget az agymosás és hol kezdődiknek a mi valódi értékeink. A bűn fogalma egy szükséges rossz. Eligazít bennünket e dualisztikus világban. Itt, ahol mindennek van ellentéte nehéz lenne létezni a jó és rossz fogalmának tisztázása nélkül. Csak ezek képlékeny dolgok, kultúráról, kultúrára válltoznak. Ebből is látszik, hogy mesterségesen alkotottak. Ezek a különbségek azok, melyek háborút indítanak. A szabadság nevében.... Allah nevében... A demokrácia nevében... Az igazság nevében... Ha már az igazságnál tartunk, érdemes kivizsgálni, hogy kinek van igaza. Vegyük példának a muzulmán világ elleni küzdelmet. A muzulmán kultúrában a nők alsóbbrendűek, létezik poligámia, a szent háborúkban elesettekenek 72 szüzet ígér a Korán a túlvilágon. Ezek csak kitépett sztereotipíák, amik szúrják a mi kultúránkhoz szokott jóérzését. De ha sorba vesszük a dolgokat, kiderül, hogy a különbség csak időbeni. A nők évszázadokig éltek alárendelt szerepben az úgynevezett keresztény kultúrákban. Alig 100 év telt el azóta, hogy a nők választási jogot kaptak. A Bibliát olvasva mindenkinek feltűnhet, hogy az Ótestamentumban sokoknak van több neje. A Róma által vezetett keresztesháborúk és inkvizíció semmivel se tesz különbé bennünket. Egyszerűen a keresztény hit meggyöngült és pénz utáni hajsza vette át helyét. Ezt jobban szolgálta a nők egyenjogúsága. Én most nem mentegetek senkit. Hálás vagyok azért, hogy tanulhattam, dolgozhatok, van súlya a véleményemnek. Csak szeretnék rámutatni arra, hogy ebben a világban nem létezik abszolút igazság. Olyan nem létezik. Csak személyes igazságok vannak. Ahogy számomra igazság az, hogy a bűn, mint olyan, nem létezik. Tapasztalás van. Ez az én igazságom.
Felvágósan kijelenthetem, hogy most a haláltól se félek. Nem azért, mert egyszerűen letagadom, hogy ez velem bármelyik pillanatban megtörténhet, hanem azért, mert ha bármelyik pillanatban megtörténik, az én lapom tiszta. Mindenkinek elmondtam, mennyire szeretem, azt is, hogyha nem... Elfogadtam hogy a halál nem fog fájni, csak azoknak, akik maradnak, de az is elmúlik, tapasztalatból tudom ezt is. Igen, el tudom képzelni a világot nélkülem. Már önsajnálat nélkül. Nem vágyom a halálra, és ha jönne, nem örülnék neki és a félelem biztosan belémköltözne. Nem vagyok én azért olyan nagyszerű. De most nem gondolok rá. Azért nem, mert az irányításomon kívül esik. Talán ezt már mondtam, de megismételem, mert fontos része a filozófiámnak: Nem fájt, mikor nem voltam, miért fájna, mikor újra nem leszek? Ezek a dolgok meghaladják felfogásom, és ezt beismerem. Sokat foglalkozom vele, mégis egyre nyilvánvalóbbá vállik, hogy ez nem olyan, amit emberi elmével fel lehet fogni. Azok, akik látták, próbálták továbbadni, szent könyvekbe lejegyezni, tanítani. De mint sokminden ezen a világon, ez is abba a kategóriába tartozik hogy ha nem élted át, hiába mesélnek róla, fel nem foghatod. Sem Jézus, sem Mohamed nem parancsolt vérrontást a tanításaik terjesztésére. Ha igazán hiszünk bármelyikük tanításában, ez nyilvánvalóan kiviláglik. A Koránt nem ismerem, de a Biblia elég világosan kifejezi: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat stb. Aztán kezdődnek a problémák azzal, hogy az emberek többsége nem szereti tenmagát... Eleve van egy téves nézet, hogy aki szereti önmagát az nárcisztikus, egoista, önző. Pedig ezek csak a beteges túlzásai az egészséges önszeretetnek. Önszeretni annyit jelent, hogy az ember becsüli önmagát annyira, hogy ne játszon mártírt senkiért sem, ne áldozza fel az életét gyerekeiért, férjéért, munkáért, egyházért. Ez mindenképp keserűséghez vezet. Ezt az is érzi, akiért az áldozatot hozzák, különösen, ha az áldozathozó tisztában van a helyzettel és lépten-nyomon szóvá is teszi. Önszeretet az is, ha nem hagyjuk, hogy tapossanak rajtunk. Senki és semmi oknál fogva sem. Mikor többre becsüljük végre önmagunkat a pénzél is, amit olyan munkával kereshetünk, ami nem okoz élvezet. Önszeretet az is, mikor szem előtt tartjuk, mit szeretnénk, mik az álmaink és haladunk feléjük. Nem tüzön-vizen át, és megőrizve rugalmasságunkat, de haladunk. Az önszeretet az is, ha képesek vagyunk fél óránál tovább egymagunkban lenni anélkül, hogy bármit csinálnánk. Csak lenni, engedni a gondolatfolyamot. Érdekes megfigyelni, hogy hányszor hazudunk még önmagunknak, mennyiszer vádoljuk, tépjük saját magunk megtörtént és megválltoztathatatlan dolgokon. Képes vagy a tükörbe nézni, anélkül, hogy arra gondolnál, melyik részed tökéletlen, mennyire nem szereted, ahogy kinézel? Pedig jó a tükörbe nézni mosolygós elfogadással. Ez vagyok. Most így nézek ki, így látom magam. Tetszeni akarunk másoknak, elvárjuk, hogy tetszünk és elismerjenek bennünket, mert mi képtelenek vagyunk rá. Mert elhisszük, hogy van egy meghatározott mód, ahogyan ki kéne néznünk ahhoz, hogy boldogok legyünk. Pedig boldognak lenni, annyit jelent, mint elfogadni. Be kell látni hogy, akik igazán szeretnek bennünket, azok nem a külsőnkért teszik. Ha igen, akkor nem is szeretnek igazán. Én senkit sem szeretek a kinézetéért, pénzéért, hatamáért.
Boldog vagyok így, ahogy vagyok. Elégedetten tudom szemlélni az életem, minden pillanatban vihet a halál és nem érezném úgy, hogy még több idő kéne. Mindannyian meghatározott időt szabtunk ki magunknak erre az életre. Ez van!

Húsvét

A narancsvirágok illata elkápráztat minden tavasszal. Azt se csodálom ilyenkor, hogy mi is ilyen illatúak akarunk lenni. Otthon a barack, szilva illatozik tavasszal, de az a citrusok illatához nem is hasonlítható. Ha elfogadom a nézetet mely szerint mi, emberek teremtettük mindezt, akkor a narancsvirág illata kitűnően sikerült. Persze nem igazán nekünk szól a gyönyörű parfümköltemény. Méheket kell vonzania. Kaliforniáról lévén szó, kolibriket is. Még egy csodás teremtménye istennek. Embernek. Istennek.
Mosolygok. Mert oly sokan feledkeznek meg arról, hogy isten és ember egyek. Pedig még emlékszem, mikor hittanon tanultuk, hogy Egy Az Isten, amit úgy magyaráztak nekünk, hogy isten minden és minden isten, mindenhol ott van, mindent lát, mindent hall. Úgy érzem a legnagyobb hiba ebben az, hogy istent egy kivülálló erőnek, rendőrnek állítja be, akitől mindenképp rettegni kell és mindenféle bűnbeesést kerülni kell. Még a bűn gondolatát is. Isten arról is tud, ha csúnyát gondolunk és jajj nekünk, vár ránk a pokol! Ez még hiszékeny gyeremekésszel is sántított. Az első bibíst akkor találtam a pokol, menyország dologban, mikor megtudtam, hogy a megkereszteletlen újszülöttek is tisztítótűzbe jutnak. Na ez nekem már gyanús volt. Meg mindenki más hitű is megy a egyenesen a kárhozatba. Az is, aki házasságon kívűl szerelmeskedik, vagy akár csak gondol rá, nászéjszakája előtt. Hogy a szexualitás miért bűn és miért oly nagy tabu, nem tudom felfogni. Szégyenkezünk miatta. Önkielégítő fiatalokat ijesztgetünk mindenféle szörnyűséggel. A hormonok késztetése pedig olyan, mint a viszketés. Muszáj megvakarni, mert csak erősik, ha nem tesszük. Aztán a sok féle, fajta ideák, tiltások, titkolózás kitermel valakit, aki csak bűntudattal tud szexre gondolni. Impotens lesz, frigid, pedofil, nekrofil. Sorolhatnám. Életünk egyszerűbb lenne, ha a szerelmezésre is úgy tekintenénk, mint az evésre. Ugyanannyira természetes. És rettentően élvezetes. Azt hiszem ezért kiáltották ki bűnnek. Egyszerűen túl jó és lemondani róla nagy áldozat. Áldozat és hülyeség. Ahogyan a papi nőtlenség is az. Rengeteg okból az. Régóta idejétmúlt.
Már nem vagyok múltmegbánós fajta. Azért sem, mert sok-sok energiát igényel, és rettenetesen felesleges. Azért is, mert innen nézve már mindent értelmet nyert, bármi történt is eddigi életemben. Semmi sem látszik véletlennek, hiábavalónak, hibának. Semmit se válltoztatnék meg, törölnék ki. Eddigi életem formázott. Minden elem leckét tanított és tanít ma is. Csak a mostani leckét még nem ismertem ki. Minden csak távlatból vállik nyilvánvalóvá. És amint kirajzolódik, hogy mit is tanítok magamnak, a dolog jelentőségét veszti, elporlad. Kezdhetem a következő kört, ahogyan kedves barátnőm mondta tegnap.
Mindez hozzájárul ahhoz, hogy én nem hiszek Jézusban. Megválltóként semmiképp sem. Mindenki viszi a saját keresztjét. Mindenki felelős a saját maga megválltásáért. Nincs külső segítség. Nincs gyorstalpaló tanfolyam vagy rövidített út. Mi vagyunk isten fiai. Mi vagyunk Maga az Isten. Ámen. Boldog húsvéti ünnepeket kívánok!