Összefüggések

Vajon tényleg minden összefügg? Oka van annak, hogy fáj a lábam? Csupán a fájdalom megtapasztalása cél, hogy azután jobban tudjam értékelni egészségem? Vagy van ennek mélyebb értelme, üzenete? Egy megrántott izom csupán vagy figyelmeztetés? Ezotérikus szemszögből a jobb és bal a jövőt és múltat képviseli. Van nekem tenyérolvasást oktató könyvem... Abból is tanultam sokat. Legelőször is azt, hogy a tenyérolvasás rettentően bonyolult tudomány és inkább megérzés és emberismeret kell hozzá, mint igazán tudás. De mikor olvastam és elkezdtem érdeklődni mélyebben az összefüggések után, rá kellett ébrednem, hogy a bőrünk sokkal többet elárulhat rólunk, mint gondolnánk.... Az emberismeret sokkal mélyebben és ösztönösebben működik és fontos része az önismeretnek. Az első szembeötlő dolog, hogy milyen sokat hazudunk egymásnak. Mégtöbbet őnmagunknak. Puszta egóból. Az egó megóvásáért, mások egójának védelmében is. Hazugság nélkül a társadalom szétesne, mert nem tudunk szembenézni az igazsággal. Mert még elhisszük, hogy vannak jó és rossz tulajdonságaink, mert hisszük, hogy mások elítélnének bennünket, ha tudnák titkaink, mi is elítélnénk másokat a titkaikért. Bélyegző és skatulya... Pedig csak vagyunk. Ilyenek és kész.

Tudom, mikor hazudnak nekem. Megértem a mozgatórugókat is. Ezért nem is szólok. Én is szoktam hazudni. Legtöbbször azért, mert a másik nem értékelné az igazságot. Nem áll rá készen, nem értené, saját maga előtt is letagadná, engem rosszindulatúnak titulálna. Aztán azért is, mert egyszerűbb. Meg azért is, mert egy kis hazugságom egyre csak nő és nem tudok kiszállni belőle... Elvárnám, hogy mások őszinték legyenek hozzám. Mert én úgyis átértékelem, amit mondanak. Bármi jön ki a szánkon, mindig saját magunkból indulunk ki. Lehetetlen máshonnan ugye... Bármennyire próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy a másik érdekében beszélünk, hogy felsőbb érdekek vezérelnek bennünket, ez ritkán igaz. Ahogyan én sem azért írok igazából, hogy másokkal megosszam gondolataim, hanem azért, mert erős késztetést érzek az önkifejezésre és szeretném azt hinni, hogy van is értelme.

Volt idő, mikor mások gondjaiba temetkeztem, meggyőződve arról, hogy csakis én segíthetek meghasadt szívükön, meggyötört lelkükön. Ez önámítás. Egy nagyszerűen kiagyalt öncsalás. Nem tudunk senkin se segíteni. Egyszerűen azért, mert mindenkinek el kell jutnia az önmegértés megfelelő pontjára, ahol ráláthat az adott problémájára. Amíg nem kerül elég magasra, visszakerül ugyanabba a helyzetbe, amíg nem képes önmagán segíteni. Ahogyan velem is történt.

Alapvetően mindig is konfliktus kerülő életet éltem. Sose mertem kiállni, megmondani, elmondani, megtenni, bármiről is legyen szó. Mindenki ismeri a bénító félelmet a visszautasítástól, nevetségessé vállástól. Hát Amerikába jöttem egy kis faluból, és itt, egyedül csak én állhattam ki magamért. Nem tettem, hagytam, hogy tapossanak rajtam. Bentlakásos dadaként az ember mindenképpen kiszolgáltatott, a szolgáskodás komoly terhet rak az emberre, arról a helyről nehéz egyenes gerinccel kikecmeregni. Soha, senki se mondta, hogy ettől én többet érek, vagy ha mondták is, én úgyse hittem el. Hosszú órákon át dolgoztam gazdag családoknak, annyi pénzért, amennyit ők egy pár cipőért kiadtak gondolkodás nélkül, nekem még sem akartak túlórát fizetni. Egy idő után mindig akkora lett a nyomás, annyira nem tudtam tovább tisztelni a munkaadóim, hogy tovább kellett mennem, másik munkát keresni. Több tapasztalattal többet fizettek nekem, de a konfliktusok csak nőttek, sose mertem kiállni magamért, hagytam, hogy nekük legyen mindig igazuk, csak azért,mert a főnökeim voltak. Végül mindig a fejemre nőttek, mert ez történik mindenkivel, aki hagyja magát. Egyre elviselhetelenebb főnököket osztott ki nekem a sors, amíg végre nem mondtam azt, hogy ebből elég volt. Felmondás lett belőle, utcára rakás, pereskedés. Nehéz volt. Megérte. Egy nagyon fontos leckét tanultam: mások is csak annyira értékelnek, amennyire te értékeled önmagad. Lehet jó munkát végezni maegalázkodás nélkül is. Ha egy főnöknek szüksége van arra, hogy azokat megalázza, akik az irányítása alatt állnak, akkor az a személy önértékelési zavarokkal küzd, és mint ilyen, nem való főnöknek. Tanárnak se. Gyerekeket megalázni, megfélemlíteni kifejezetten gusztustalan, mégis sok helyen erre épül az úgynevezett oktatás. Egyszerűen azért, mert így lehet szolgalelkű embereket nevelni. Itt az idő a válltozásra! Ki kell vívni, vissza kell szerezni a gyerekek jogát arra, hogy gyerekek legyenek. Én magam is szívesen dolgoznék egy demokratikus iskolában. Napig ezt kutattam az interneten, Summerhillt is megkerestem, olvastam a témáról és könyveket rendeltem. Újenergiás oktatás! Ez már igen! Egy olyan iskola, ahol mindenki önmaga lehet. Őszinte diákok és tanárok. Annyira őszinte, amennyire társadalmilag elfogadott. :) Hazugság nélkül nem is lennénk igazán emberek!