Angyal és anyag

Ragyogó angyal vagyok, hatalmas fényemet semmi ki nem olthatja!

Ezt igazán felismerni a megvilágosodás. És ahogyan egyre közelebb kerülünk és tisztulnak érzékszerveink hideget is érezhetünk, sok olyat, ami felfogásunk szerint rossz, gonosz. Pedig igazából semmi sem az. Minden, ami létezik Isten színe előtt tiszta szeretetből áll. Csak azért, hogy szolgáljon. Csak azért, hogy megtapasztald. Csak azért, hogy meglásd igazi arcát-ahogyan isten látja- és elveszíti minden rémítő erejét. Hogyan is eshetett ki Sataniel Isten kegyeiből, mikor olyan nehéz és hálátlan munkát végez, mint egyetlen angyal sem? De amit úgy tűnik hajlamosak elfeledni az emberek, mikor rettegünk erejétől, az az, hogy az is istentől származó. Tőle hatalmasabb sosem lehet. Esélytelen játékot játszik. Ezt ő is tudja, mégis teljes szívéből végzi munkáját. Gyakran saját gyarlóságainkat is a nyakába varrjuk. A gonosz tehet csapodárságunkról, erőszakosságunkról, kitünő bűnbak! Saját felelősséget kell vállalni minden tettünkért. Ha bűn nem létezik, akkor mi marad? Csak játék! Csak boldogságos teremtő energia, ami korlátok nélkül folyik. Adamus mondta talán, hogy a lélek szemszögéből minden új megtapasztalás öröm, nem ítélkezik felettük, csak átérzi őket és megtanulja, magába szövi az általunk átélteket. Gyilkolhatunk, szülhetünk, pisilhetünk, egyre megy, a tapasztalat számít! Mégsem tud teljesen belemerülni az életbe, mert mi nem vagyunk ITT. Mindenhol máshol, de ITT. Drámát teremtünk milliószám, ahelyett, hogy itt lennénk. Pedig amint csak egy pillanatra belelátsz a határtalan istenségbe minden más szétolvad és semmivé vállik. Az általad ismert mindenség atomjaira hullik szét és látod közöttük a nagy energiát, ami mind intelligensen összetartja őket. De mi annyi minden másba öljük az energiánk: takarítás, munka, pletyka, divat. Rengeteg időt öl az állandó önkritika, az önmarcangolás és elégedetlenség. Leginkább épp a részünk legmúlandóbb részével foglalkozunk a legtöbbet: a testünkkel. Sosem olyan, amilyennek mi szeretnénk. Pedig ÉPP olyan, amilyennek lenni kell, hogy megtapasztaljuk, megértjük azt, amiért jöttünk. Attól félünk, hogy elromlik, próbáljuk karban tartani, haragszunk, mert megöregszik és ezt saját öregedésünkként éljük meg, pedig, ha a szívedbe nézel pontosan tudhatod igazi korod, ami évezredekben, évmilliókban mérhető. Törtélelmünk egészen más, mint amit tanítanak és ezt is tudtam, mikor tanították az iskolában. Oly sok mindenben voltak holt biztosak tudósaink, ami hatalmasat bukott. Nekem, mint nőnek könnyebb a dolgom, mert eleve jobban megengedett számunkra szívvel látás. Mégis kemény munkába telett, míg a szívcsakrám annyira kitisztult, hogy átláttam a szobámban settenkedő szellem-lény hasonlóságát hozzám. Ugyanúgy tartozni akar valahova, de nem tudja, hogy hogyan. Rejtve tartja önmaga elől a fényt, sötétbe száműzött létéből egyetlen kiút, ha elhiszi, hogy ő érdemes rá, hogy a fénybe lépjen. Ahogyan nekünk is engedélyt kell adnunk magunknak, mert kicsinyes egónk annyira lehúz bennünket, hogy el se hisszük, hogy mi méltók vagyunk angyalok társaságára. Pedig ők itt vannak és segítenek, de a mi elutasításunk megnehezíti a munkájukat, mert nem figyelünk a jelekre. De amint észreveszik, hogy nyitottabbak vagyunk rájuk és egyfajta kommunikációra nyitottabbak vagyunk, mint másokra, akkor azon a csatornán kezd dőlni a sok minden, ami segíthet. Kell a segítség és elfogadhatjuk, mert mi kértük barátainkat a fátyol túl oldalán, hogy: ,,Tudod mit, ha netán úgy látod, hogy jó úton haladok, villants már fel előttem egy 22, jó? Ha nagyon jól, akkor meg 22:22. És ha felfigyeltem a számok misztikájára, biztosan másra is nyitottabb leszek. Kedves Arathriel barátom, ugye megteszed? Kérlek koppints a fejemre, hogy emlékezzek rád, hogy emlékezzek hatalmas isten mivoltomra, hogy végre az emberiség továbblépjen a tudati fejlődésben, segíts az Új Energiát éreznem!'' Ezért segítenek, mert értük is tesszük. Mindenért, istenért tesszük, hogy kiterjesszük szépségét, hogy olyan megéléssel gazdagodjon, ami összetettségében rengeteg energiát tartalmaz. Hogyan magyaráznád el a reménytelen szerelmet, a szenvedélyt, a sírást olyannak, aki még nem élte át? Mi pedig ebben a lomhán mozgó valóságban a lehető legnagyobb fájdalomban élünk, elfelejtve, hogy kik vagyunk. Azonosulunk a testünkkel, mintha mi lennénk. Mégis idegenül viszonyulunk hozzá, örök elégedetlenséggel. Pedig leginkább a szeretetlenségtől és megnemértéstől szenved. Minden lelki bajunk rajta csattan, kínozzuk túlevéssel és fogyókúrákkal, gyógyszerekkel. Elhisszük az orvosok és tömegtudat által sugárzott téveszmét, hogy a testünk határoz meg minket és nem fordítva. Pedig én újra és újra kapom az angyali üzenetet: ,, Energia az anyag felett. '' Mindegy a testalkatod, a bőrszíned, fejed nagysága, hajad színe. Az se számít mit eszel, iszol, sportolsz vagy sem, az életenergia az, ami éltet. Az tart mindent össze, ahol nincs, ott élet sincs. Csak megvonjuk a régi testünktől, hogy egy új formába helyezhessük-ennyi a halál. Örökké létezőként miért félnénk bármitől is? Semmi sem bújik meg a sötétben, ami a világosban ne lenne. Minden létező lényt ugyanaz az éltető energia tartja életben! Magyarul, ördög és angyal, mind isten teremtményei és segítőink a tanulásban. A dualitás élességének, egyensúlyának fentartói ők. És nem igaz, hogy a gonosz áll győzelemre, csak épp  az a csapat hangosabb! (Egyenlőre! ) Ha mást nem látsz a világban, csak rosszat, akkor csak szemüveget kell cserélned és felragyognak előtted a természet csodái és a fénymunkások mutatják az utat!